Home » Kincsestár, galéria » Családi nap a Tápió téren 2009. szeptember 26-án

Statisztikák

  • 2
  • 153
  • 52 701

Családi nap a Tápió téren 2009. szeptember 26-án

A Rákosmenti Nagycsaládosok Madárfészek Egyesülete (MAFÉSZ) rendezte őszi, szabadtéri program a „Fogadd el, fogadj el!” és az ÁRH keretében a KÖZHÁLÓ Egyesület és a Támaszpont Alapítvány segítségével valósult meg.

A megnyitó után a Vakrepülők közkedvelt slágereket adtak elő, majd a Csipet csapat zenekar szórakoztatta az egybegyűlteket. Benépesültek az ugráló várak, készültek a kalaptűpárnák és dióegerek a kézműves foglalkozáson és elkezdődött a sorbaállás az arcfestésnél, a lovaglásnál.

Az 2009. évi Állampolgári Részvétel Hete alkalmából meghirdetett süteménysütő verseny versenyre sok finomság érkezett, amelyeket Szépréti László aranykoszorús cukrászmester értékelt. A 400 adag finom tokány elfogyasztása és a polgármesteri köszöntő után a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, (volt Móra) tanulóinak előadásával folytatódott a műsor. A hagyományos csapatverseny lebonyolításában a Barantások segítettek. Kőhalmi Ferenc bűvész színvonalas műsora következett, majd a Szitakötő táncegyüttes bűvölte el a közönséget. Végül a Padödő koncertjét élvezhette a közönség.

Az őszi családi nap célja: szemléletformálás, közvélemény formálás, közösség formálás a személyes részvételen, az együtt cselekvésen keresztül. Mind a nagycsaládosokkal, mind az értelmi fogyatékosokkal szemben előítéletek élnek az emberekben. A tolarencia jegyében szervezett rendezvényen közelebb kerülnek egymáshoz a különböző nagyságú családokban élő ép és fogyatékos emberek, megismerhetik egymást és egymás képességeit, értékeit, ami elősegíti, hogy megtanulják elfogadni egymást.

Thurzó Anna, a MAFÉSZ elnöke

Főszervező: a Rákosmenti Nagycsaládosok Madárfészek Egyesülete (MAFÉSZ), társszervezők: a KÖZHÁLÓ Egyesület és a Támaszpont Alapítvány. A Családi Nap főtámogatója: Nagy Anikó a Bp. XVII. kerület 7. sz. egyéni választókörzet képviselője és Riz Levente, a Budapest Főváros .XVII. ker Rákosmente polgármestere. Főbb támogatók: TOI TOI KFT, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, AHA szódaüzem, Vakrepülők, az ESE Csipet-csapat zenekara, Gyurkovics Tibor Ált. Iskola, Rohányi Zsolt, Magyar Harcos Sportegyesület Rákoscsabai Baranta Szakosztálya, Szitakötő táncegyüttes, Padödö.

Nyelv kiválasztása

English English German German Hungarian Hungarian
Csengőd (Hungary)
Today
Partly sunny
Wind : 2.5 km/h
Humidity : 67%
28°C
  • Tuesday Tomorrow 26 °C
  • Wednesday   27 °C
Weather Layer by www.BlogoVoyage.fr